Fotó: UFF
Szombaton reggel 9-től délután 6 óráig közel ötven önkéntes kalákázott a sétatéri játszótéren, ahol a tervezett ösvény felét, azaz 60 métert sikerült kialakítani. Bár már használható a mezítlábas park, a munka fele még hátra van, kedden 16 órától mindenkit várnak a kalálára.
2013. augusztus 19., 16:512013. augusztus 19., 16:51
2013. augusztus 19., 17:032013. augusztus 19., 17:03
Összesen kilenc óra alatt tizenötféle felületű sétáló szakaszt sikerült kialakítaniuk az önkénteseknek szombaton. Az Udvarhelyi Fiatal Fórum közleményében néhány fontos szabály betartására kéri a mezítlábas parkot használókat. „Vigyázni, őrizni a parkot igencsak kell, hiszen a nem megfelelő használattal hamarabb tönkremegy a sétány. Fontos szabályok például, hogy csakis mezítláb lehet rálépni az ösvényre, hiszen cipővel értelmetlen és csak kárt okoz” – áll a közleményben.
Ugyanakkor a kezdeményezők felhívják a figyelmet arra is, hogy amennyiben rongálódást észlelnek, önállóan is felvállalhatják az anyagok pótlását, vagy értesíthetik a fórum irodáját (Kossuth Lajos utca 20. szám alatt).
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.
Higgadtságból, helyzetfelismerősből és csapatmunkából is jelesre vizsgázott a közelmúltban a székelyudvarhelyi helyi rendőrség csapata, akik kategóriájukban elsők lettek a budapesti Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Emlékversenyen.
Szóltak a hegedűk, brácsák és nagybőgők, járták a táncot az Erdélyi Táncháztalálkozóra érkezők pénteken délután Székelyudvarhely főterén. Innen vonult le a tömeg az esemény központját jelentő Sétatérre.
Egyre látványosabban haladnak a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola felújításával. Mostanra az új épületrészek formát öltöttek, ugyanakkor egykori színében tündököl a külső falak egy része is. Idén viszont még nem ott kezdik a tanévet a diákok.
A Szent Flórián Vándorkupán méhetik össze erejüket és tudásukat az udvarhelyszéki önkéntes tűzoltók. A találkozót szeptember 13-án tartják Homoródújfaluban.
A lakosság biztonsága és az állatok védelme érdekében tíz kóbor kutyát sikerült begyűjteni és elszállítani szeptember 2-án, kedden Székelykeresztúron – közölte a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Lezárják Székelyudvarhelyen a Gábor Áron utca egy szakaszát, és a vízszolgáltatás is szünetel szeptember 3-án, szerdán reggel 8 és délután 3 óra között – közölte a polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!